Büntetés vár a magzatelhajtókra

Miközben Magyarországon – egyelőre – alkotmányos jog az abortusz, a kormány megüzente a nőknek: nem nézi jó szemmel ezt a “túltolt” liberalizmust. Hivatalosan ugyan nem büntetik a terhességmegszakítást vállaló intézményeket, ám igen csinos összeggel jutalmazzák az abortuszt megtagadó kórházakat.

Két, eddig igencsak közkedvelt egészségügyi intézmény csaknem 9 milliárdos állami támogatást kap a szülészeteik korszerűsítésére. Ez jó hír. A java azonban csak ezután jön: a Bethesda Kórház és a Budai Irgalmasrendi Kórház a pénzért cserébe tettek egy aprócskának aligha mondható vállalást: nevezetesen, hogy nem lesz náluk hálapénz, és nem lesz többé abortusz.

Előbbi vállalást most tegyük zárójelbe (mást nem is tehetünk, hiszen ellenőr legyen a talpán, aki lebuktatja majd a borítékok adásvételét)! Nézzük meg viszont közelebbről a másik, az abortuszmegtagadásról szóló ígéretet! Nem tudni, mi volt hamarabb, az önkéntes vállalás, vagy a kilátásba helyezett pénzjutalom, a lényegen vajmi keveset változtat. 

A lényeg nem több és nem is kevesebb annál, mint hogy kormányunk megüzente: vége az ukmukfukk abortuszok korának! Talán furcsa, de van valami pozitív olvasata is ennek a biztosíték-kiverős bejelentésnek, jelesül az, hogy az ország vezetői végre előálltak a farbával, kimondták, amit oly’ régóta sejteni lehetett. Megcselekedték, amit megkövetelt a haza, konkrétabban a kádéempé, no meg a siralmas demográfiai mutatók.   

Kormányunk mindeddig bölcsen hallgatott a lengyel abortusztilalom elleni tüntetésekkel jajveszékelő tanácsadóikra. Persze, álnaivitás volt azt hinni, hogy szeretett vezetőinktől távol állna a totális abortusztilalom gondolata, de mindeddig a józan politikai számtan felülírta ezt az időről időre felbuggyanó szándékot. Mindeddig. 

Kép: mandiner.blog.hu

Félreértés ne essék, tilalomról most sincsen szó! Ennál sokkal cizelláltabb módját választották a köznevelésnek. A pszichológia nyelvén ezt “klasszikus kondicionálásnak” nevezik. A lényege, hogy az elvárt, jó viselkedést megjutalmazzák, ezzel ösztönözve a trenírozottat, hogy következetesen úgy viselkedjen, ahogy azt kell. 

És ha már a “büntetés-jutalmazás” csodapárosnál tartunk: ha egy közösségben (legyen az egy iskolai osztály, avagy egy egész ország) valamit vagy valakit valamiért jutalmaznak, akkor törvényszerű, hogy valamit vagy valakit valamiért büntetnek. Nem kell az Akadémia rendes tagjának lenni ahhoz, hogy kitaláljuk: ha az abortusztilalmat hirdető kórházakat pénzzel jutalmazzák, a többi, teljes ellátást (ide értve a terhességmegszakítást) nyújtó intézményeket pluszforrásmegvonással büntetik. Mert a diszkrimináció már csak ilyen!

Amúgy pedig nem példa nélküli ez a kettős diszkriminációs szisztéma kis hazánkban. Gondoljunk csak a szingliadó többször is elvetélt ötletére! A köz felháborodásának – látszólag – engedve, végül is lemondtak a bevezetéséről. Ám közben színes lufis, nagycsaládos hétvégéken az illetékesek nem győzik bejelenteni az éppen soron következő családtámogatási kedvezményt, támogatást, piros pontot, állami buksi-simogatást. És amíg sokgyerekesék adómentesülnek, a gyerektelenek fizetnek. Ez nem igazságtalanság (na jó, ha közelebbről megpiszkáljuk…), hanem fizika. Törvényszerű, hogy ha a közteherből a “kiválasztottak” kevésbé veszik ki a részüket, addig másoknak mélyebben kell a zsebükbe nyúlni. Vagyis, a szingliket (akik közül számtalan nő mindent megtenne a gyermekáldásért) óhatatlanul büntetik azzal, hogy a nagycsaládosokat tehermenetesítik. 

Fotó: babaszoba.hu

De térjünk vissza az államilag jutalmazott abortusztilalomra! Az orvosnak eddig is joga volt megtagadni a magzatelhajtást, és még különösebb magyarázkodásra sem kényszerült. A nőnek pedig alkotmányos jog biztosította – bizonyos keretek között – az abortuszt. Elvileg semmilyen racionális oka nem volt a mostani intézkedésnek. Ha csak az nem, hogy egy majd 9 milliárdos üzenetben “emlékeztetik” a lányokat és asszonyokat a női princípiummal kapcsolatos elemi kötelességükre. A magzatelhajtást elutasító kórházakban eztán a legkorszerűbb műszerpark, jól képzett személyzet fogadja majd az anya-jelölteket. És hogy mi vár a liberális jogukkal ezernyi ok miatt élni akaró nőkre? Alulfinanszírozott, elhanyagolt, műszer- és szakemberhiánnyal küzdő szülészetek. Mert megérdemlik…

Néhány hete egy női lap – amúgy férfi – publicistája azon moralizált, hogy vajon jó volna-e, ha máshol is követnék az angol példát és fontolóra vennének egy olyan törvényjavaslatot, amely mindenkinek garantálná a legújabb géndiagnosztikai vizsgálatok olcsó, netán ingyenes hozzáférését. Az újságíró – bár nem nyilvánított véleményt – egy angol színésznővel példálózik, aki boldogan neveli Down-szindrómás gyermekét. Élünk a gyanúperrel, miszerint a cikk írója nem pártolná, ha a nőkre szakadna ez a fene nagy információszabadság. Még a végén tájékozottan tudnának dönteni saját és születendő (sok esetben haldokló) gyermekük sorsáról!

Sevcsik M. Anna másképp’ gondolja. A babagenetika mozgalom megalapítója petíciót indított útjára https://www.peticiok.com/gen-etika, amelyben azt kezdeményezi, hogy minden nőnek joga legyen a genetikai vizsgálatokhoz és joga legyen az erről szóló információkhoz. Eddig 1618-an csatlakoztak aláírásukkal a mozgalomhoz.

Tévedés azt hinni, hogy a szignógyűjtő mozgalmár csupán egyike a hangos szingli jogvédő aktivistáknak. Sevcsik M. Anna nem is hangos és nem is szingli. Egy átlagos magyar nő. Egy nem átlagos történettel. Az ötödik gyermekével volt várandós, amikor véletlenül kiderült: nagy esélye van annak, hogy a kicsi gyógyíthatatlan betegséggel jön majd világra, olyannal, amellyel talán még az első születésnapját sem érné meg. Élete legnehezebb döntését kellett meghoznia. Most azért küzd, hogy megadassék másoknak is az, ami neki: a döntés joga.

Érdekes párhuzamban olvasni az abortuszmentes kórházak állami jutalmazásáról és egy nő magányos harcáról szóló írásokat. Eljátszottunk a gondolattal: mi lenne, ha azt a pénzt, amit ösztönzés gyanánt adnak, Sevcsik M. Anna kezdeményezésére költenék. Valószínű, hogy ezt sosem fogjuk megtudni. Mert vigyáznak ránk. A maguk módján. Óvnak minket a döntés terhének súlyától. Döntenek helyettünk. Érezzük a törődést.