Miközben Magyarországon – egyelőre – alkotmányos jog az abortusz, a kormány megüzente a nőknek: nem nézi jó szemmel ezt a “túltolt” liberalizmust. Hivatalosan ugyan nem büntetik a terhességmegszakítást vállaló intézményeket, ám igen csinos összeggel jutalmazzák az abortuszt megtagadó kórházakat.

Két, eddig igencsak közkedvelt egészségügyi intézmény csaknem 9 milliárdos állami támogatást kap a szülészeteik korszerűsítésére. Ez jó hír. A java azonban csak ezután jön: a Bethesda Kórház és a Budai Irgalmasrendi Kórház a pénzért cserébe tettek egy aprócskának aligha mondható vállalást: nevezetesen, hogy nem lesz náluk hálapénz, és nem lesz többé abortusz.

Előbbi vállalást most tegyük zárójelbe (mást nem is tehetünk, hiszen ellenőr legyen a talpán, aki lebuktatja majd a borítékok adásvételét)! Nézzük meg viszont közelebbről a másik, az abortuszmegtagadásról szóló ígéretet! Nem tudni, mi volt hamarabb, az önkéntes vállalás, vagy a kilátásba helyezett pénzjutalom, a lényegen vajmi keveset változtat. 

A lényeg nem több és nem is kevesebb annál, mint hogy kormányunk megüzente: vége az ukmukfukk abortuszok korának! Talán furcsa, de van valami pozitív olvasata is ennek a biztosíték-kiverős bejelentésnek, jelesül az, hogy az ország vezetői végre előálltak a farbával, kimondták, amit oly’ régóta sejteni lehetett. Megcselekedték, amit megkövetelt a haza, konkrétabban a kádéempé, no meg a siralmas demográfiai mutatók.   

Kormányunk mindeddig bölcsen hallgatott a lengyel abortusztilalom elleni tüntetésekkel jajveszékelő tanácsadóikra. Persze, álnaivitás volt azt hinni, hogy szeretett vezetőinktől távol állna a totális abortusztilalom gondolata, de mindeddig a józan politikai számtan felülírta ezt az időről időre felbuggyanó szándékot. Mindeddig. 

Kép: mandiner.blog.hu

Félreértés ne essék, tilalomról most sincsen szó! Ennál sokkal cizelláltabb módját választották a köznevelésnek. A pszichológia nyelvén ezt “klasszikus kondicionálásnak” nevezik. A lényege, hogy az elvárt, jó viselkedést megjutalmazzák, ezzel ösztönözve a trenírozottat, hogy következetesen úgy viselkedjen, ahogy azt kell. 

És ha már a “büntetés-jutalmazás” csodapárosnál tartunk: ha egy közösségben (legyen az egy iskolai osztály, avagy egy egész ország) valamit vagy valakit valamiért jutalmaznak, akkor törvényszerű, hogy valamit vagy valakit valamiért büntetnek. Nem kell az Akadémia rendes tagjának lenni ahhoz, hogy kitaláljuk: ha az abortusztilalmat hirdető kórházakat pénzzel jutalmazzák, a többi, teljes ellátást (ide értve a terhességmegszakítást) nyújtó intézményeket pluszforrásmegvonással büntetik. Mert a diszkrimináció már csak ilyen!

Amúgy pedig nem példa nélküli ez a kettős diszkriminációs szisztéma kis hazánkban. Gondoljunk csak a szingliadó többször is elvetélt ötletére! A köz felháborodásának – látszólag – engedve, végül is lemondtak a bevezetéséről. Ám közben színes lufis, nagycsaládos hétvégéken az illetékesek nem győzik bejelenteni az éppen soron következő családtámogatási kedvezményt, támogatást, piros pontot, állami buksi-simogatást. És amíg sokgyerekesék adómentesülnek, a gyerektelenek fizetnek. Ez nem igazságtalanság (na jó, ha közelebbről megpiszkáljuk…), hanem fizika. Törvényszerű, hogy ha a közteherből a “kiválasztottak” kevésbé veszik ki a részüket, addig másoknak mélyebben kell a zsebükbe nyúlni. Vagyis, a szingliket (akik közül számtalan nő mindent megtenne a gyermekáldásért) óhatatlanul büntetik azzal, hogy a nagycsaládosokat tehermenetesítik. 

Fotó: babaszoba.hu

De térjünk vissza az államilag jutalmazott abortusztilalomra! Az orvosnak eddig is joga volt megtagadni a magzatelhajtást, és még különösebb magyarázkodásra sem kényszerült. A nőnek pedig alkotmányos jog biztosította – bizonyos keretek között – az abortuszt. Elvileg semmilyen racionális oka nem volt a mostani intézkedésnek. Ha csak az nem, hogy egy majd 9 milliárdos üzenetben “emlékeztetik” a lányokat és asszonyokat a női princípiummal kapcsolatos elemi kötelességükre. A magzatelhajtást elutasító kórházakban eztán a legkorszerűbb műszerpark, jól képzett személyzet fogadja majd az anya-jelölteket. És hogy mi vár a liberális jogukkal ezernyi ok miatt élni akaró nőkre? Alulfinanszírozott, elhanyagolt, műszer- és szakemberhiánnyal küzdő szülészetek. Mert megérdemlik…

Néhány hete egy női lap – amúgy férfi – publicistája azon moralizált, hogy vajon jó volna-e, ha máshol is követnék az angol példát és fontolóra vennének egy olyan törvényjavaslatot, amely mindenkinek garantálná a legújabb géndiagnosztikai vizsgálatok olcsó, netán ingyenes hozzáférését. Az újságíró – bár nem nyilvánított véleményt – egy angol színésznővel példálózik, aki boldogan neveli Down-szindrómás gyermekét. Élünk a gyanúperrel, miszerint a cikk írója nem pártolná, ha a nőkre szakadna ez a fene nagy információszabadság. Még a végén tájékozottan tudnának dönteni saját és születendő (sok esetben haldokló) gyermekük sorsáról!

Sevcsik M. Anna másképp’ gondolja. A babagenetika mozgalom megalapítója petíciót indított útjára https://www.peticiok.com/gen-etika, amelyben azt kezdeményezi, hogy minden nőnek joga legyen a genetikai vizsgálatokhoz és joga legyen az erről szóló információkhoz. Eddig 1618-an csatlakoztak aláírásukkal a mozgalomhoz.

Tévedés azt hinni, hogy a szignógyűjtő mozgalmár csupán egyike a hangos szingli jogvédő aktivistáknak. Sevcsik M. Anna nem is hangos és nem is szingli. Egy átlagos magyar nő. Egy nem átlagos történettel. Az ötödik gyermekével volt várandós, amikor véletlenül kiderült: nagy esélye van annak, hogy a kicsi gyógyíthatatlan betegséggel jön majd világra, olyannal, amellyel talán még az első születésnapját sem érné meg. Élete legnehezebb döntését kellett meghoznia. Most azért küzd, hogy megadassék másoknak is az, ami neki: a döntés joga.

Érdekes párhuzamban olvasni az abortuszmentes kórházak állami jutalmazásáról és egy nő magányos harcáról szóló írásokat. Eljátszottunk a gondolattal: mi lenne, ha azt a pénzt, amit ösztönzés gyanánt adnak, Sevcsik M. Anna kezdeményezésére költenék. Valószínű, hogy ezt sosem fogjuk megtudni. Mert vigyáznak ránk. A maguk módján. Óvnak minket a döntés terhének súlyától. Döntenek helyettünk. Érezzük a törődést.

Immár hét éve annak, hogy üvegkoporsóban fekvő kislány képével akart jobb belátásra, jelesül az adó egy százalékának felajánlására buzdítani a Magyar Rákellenes Liga. A botrányos kampány ellen akkor több orvos szakmai szervezet is hangosan tiltakozott. Úgy tűnik, nem tanultak a hibából. Maradt a média ügynökség, és maradt a sokkoló kampány. Most a vádlottak padjára ültették a betegeket, akiket a "bíró" rákkal büntet az egészségtelen életmódjukért.

Nem először és nem utoljára borzolja a kedélyeket kampányával a Magyar Rákellenes Liga. Előbbit tudjuk, utóbbit sejtjük. Hogy mire alapozzuk a sejtésünket? Élünk a gyanúperrel, - ha már "jogerősre" vették a figurát - hogy  a Rákliga médiaügynöksége vélhetően csak a megjelenést "színezi át" a népharag miatt, a tartalom, pontosabban az üzenet nagy eséllyel nem módosul. Hiszen miért is változtatnának egy már jól bevált módszeren?

Mielőtt a módszert boncolgatnánk, nézzük meg egy kicsit közelebbről ezt a mostani, tömeges biztosíték-kiverő  kampányfilmet, vagyis ne nézzük meg, csak beszéljünk róla! A "Rákítélet" címen futó, pár perces videó egy üres tárgyalóteremben játszódik, ahol csak a bíró és a vádlott van jelen. A bíró kíméletlen tömörséggel közli, hogy "az ítélet: rák", és a nyomatékosítás kedvéért még le is csap a kalapácsával. Az immár bűnös az utolsó utáni szó jogán azt a kérdést tette fel, amelyet mindenki: "miért?" A magyarázat nem sokat várat magára: az egészségtelen életmód, no meg a sportolás hiánya.

És hogy mi jött át ebből a rövid, ám annál ütősebb jelenetből? Nem több és nem kevesebb, mint hogy mindenki bűnös, akinél a bíró meghozta az ítéletet. Nincs apelláta! (Mint ahogy általában második esély is csak nagyon ritkán adódik.) Rákos vagy? Magadra vess! Ja, hogy világ életedben egészségesen éltél, sportoltál, rendszeresen jártál szűrésekre és mégis megtámadott a gyilkos kór?! Bocs', vannak kivételek, amik ugye arra hivatottak, hogy erősítsék a szabályt...

Ez egy kicsit félrecsúszott. Mondhatni. Mert hogy a Rákliga elnök asszonya napokon át tartó, egyre kínosabb magyarázkodása alapján a kampányuk célkeresztjében a - még - egészségesek voltak, akiket a megelőzés fontosságára akartak figyelmeztetni. Az egy más kérdés, hogy az adózók egy százalékos felajánlása hogyan kapcsolódik az egyéni prevencióhoz. Ha csak úgy nem, hogy az eredeti elgondolás szerint a kampányvideó láttán minden tisztességes adófizető állampolgár futva teszi meg az utat a lakása és a posta között, hazafelé pedig beugrik egy vega étterembe, ezzel adózva saját "rákmegelőzésének". Némi képzavarral élve tehát a kampány nem várt mellékhatásokkal járt. Azokat talált el, akiket nem akart és úgy, ahogy nem akarta. Szinte néhány óra alatt majdnem három ezren írták alá a petíciót a film (és az elnök) azonnali eltávolítását követelve, a közösségi oldalon pedig több százan csatlakoztak a "nem vagyok vádlott" című oldalhoz, megosztva országgal-világgal saját történetüket, ellenpéldázva a videó üzenetét.  

A Rákliga kommunikációs cégét, a Daylight Média Kft.-t vélhetően nem sokkolta annyira a nép haragja, mint a népet a kisfilm. Rutinos versenyzők. Már ami a közfelháborodást kiváltó kampányok gyártását illeti. Anno 2010-ben hasonlóan sokkoló kampánnyal hívta fel a figyelmet magára, illetve az adományozás fontosságára a Rákliga, pontosabban a Daylight. Akkor egy üvegkoporsóban fekvő kislánnyal riogatták az adófizetőket. Hiába tiltakozott számos orvos szakmai szervezet, hiába határolódott el az általuk vállalhatatlannak és izléstelennek tartott üvegkoporsós kampánytól, a hirdetések "közszemlére" tételét megítélő Önszabályozó Reklám Testület áldását adta rá. Az indoklásuk legalább annyira sokkoló volt, mint maga a kép. Azt mondták, hogy ők megértik ugyan a köz felháborodását, ám akár tetszik, akár nem, bizony "a meghökkentés egy társadalmi célú reklám esetében sokkal inkább megengedhető, mint a kereskedelmi hirdetéseknél. Ahhoz, hogy egy társadalmi szervezet egy élethelyzetet bemutasson, és ennek megoldásához támogatást gyűjtsön, használhat akár sokkoló elemeket is, szemben egy adott terméket népszerűsítő hirdetővel."

Bármennyire nehéz is, ha sikerül elvonatkoztatni a konkrét helyzettől és témától, azt kell mondani, hogy a Daylight nem tett mást, mint alkalmazott egy bevált módszert, nevezetesen a "bűnbakképzést" (a migránskampány kapcsán talán ismerős lehet) és amelyet jellemzően poltikai kommunikációban szokás használni. Ennek pedig tudományos alapja az "igazságos világba vetett hit" jelensége. Az ember e magyarázat szerint úgy van "összerakva", hogy minden helyzetben kényszeresen keresi az egyensúlyt. A föld gömbölyű, a tél hideg, a nyúl szelíd. Ha valami megrengeti az "alapigazságokba" vetett hitünket, akkor rekord gyorsasággal, kreativitásunk legjavát beleadva megpróbáljuk kitalálni, hogy vajon mi is történhetett, mi okozhatta az "egyensúly" borulását. És az ember legtöbbször megtalálja a választ a saját maga által feltett kérdésekre. És amint megvannak a válaszok, a föld újra gömbölyű, a tél hideg, a nyúl pedig szelíd lesz. De ami a legfontosabb: ezekkel a sokszor erősen kreált magyarázatokkal saját sebezhetetlenségét igazolja. Mert az ember már csak ilyen.

És ha ehhez az kell, hogy az áldozatokat hibáztassuk, hát legyen! Mert vajon milyen univerzális, racionális magyarázat lehet arra, hogy valaki szembe kerül a gyilkos kórral? Mert a rák - mindenféle ellenkező híresztelés dacára - nem válogat. Az öngyilkos életmódot folytatót ugyanúgy megtalálja, mint a vega-jóga-fitness bajnokokat. Most akkor ez hogy is van? Mert az nem lehet, hogy valami csak úgy, mindenféle érthető és tudomásul vehető ok nélkül történik! A kommunikációs ügynökség nem találta fel a spanyol viaszt, csupán kielégítette az emberek elemi vágyát, azt, hogy megértsék az érthetetlent, megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant, vagyis - visszatérve a Rákítélethez - segítsenek megtaláni a bűnöst.

Amúgy pedig a Daylight "biztosra ment". Tudta, hogy kis hazánkban nagy az igény az efféle áldozathibáztató üzenetekre. Emlékezzünk a pécsi rendőrség "Tehetsz róla! Tehetsz ellene!" beszédes című kampányfilmjére, amelyben a szexuális erőszak áldozatain verték el a port, egyértelmű és döntő felelősségüket bemutatva. És nem is kell a memóriánk mélyében kotorászni, az elmúlt hónapok "termései" között van az úszószövetségi vezető egykori áldozata körül kialakult, országos méretűvé dagadt botrány. Ott bizony, egynél többen álltak be abba a sorba, amelynek tagjai egyértelműen az áldozat felelősségét taglalták hosszasan.

A kommunikációs ügynökség profizmusát még egy apróságnak nem nevezhető, elgondolkodtató adalék jelzi. A Rákliga ítélkező bírójának szerepét Tallós Ritára osztották. Nem tudni, volt-e casting, vagy sem, a videó gyártói itt is biztosra mentek. A színésznőről tudni lehet, hogy ő maga is érintett volt, szerencsésen megküzdött a rákkal. Ma már újra egészséges. Sőt, jóval több ennél: "beavatott". És mint ilyen, tudat alatt (reméljük, hogy csak ott) afféle sajátos felhatalmazást, jogosultságot érezhet arra, hogy beavasson másokat is a titokba, a betegség és a gyógyulás titkába. A Daylight-nál talán úgy gondolták, az ítélkezéshez is feljogosítják őt. Szomorú, hogy így esett. Szomorú, hogy végül ő kényszerült magyarázkodni. És elhisszük neki, hogy nem értette, mi a gond ezzel a pár perces kisfilmmel. Nem értette, mert nem is érthette. Ő már "klubtag", és mint ilyen, képtelen az elvonatkoztatásra. És ez nem az ő hibája!

Mindent egybevetve a Rákliga elégedett lehet a média cégével. A Daylight teljesítette, amit vállalt, sőt! A viszonylag alacsony költségvetésű kampányfilm napok óta beszédtéma, az idő közben eltávolított videó kapcsán az illetékesek beszélhetnek arról, amiről eredetileg is akartak, a megelőzés, a szűrések fontosságáról. Az már csak hab a tortán, hogy mint valamiféle tiltott gyümölcs, úgy terjed a világhálón a kisfilm. Nem hinnénk, hogy más, hasonló hirdetéseket ennyien megnéztek volna!

A dolognak csak egyetlen szépséghibája van: az, hogy az érintettek napok óta a szokottnál is rosszabbul érzik magukat, mert immár nemcsak a betegséggel, de a "Rákítélet" keltette emésztő gondolatokkal és az így okozott, alaptalan bűntudattal is szembe kell nézniük.

Ezúton is gratulálunk a készítőknek! Profi munka volt.

„Úgy kellett nekem ez az orrspray, mint a levegő. Szó szerint. Miután a harmadik éjszakát szuszogtam, hörögtem át, döntöttem: gyógyszerellenes elveimet feladva hallgatok a reklámok hívó szavára és megveszem. Messiásként néztem a frissen vásárolt dobozra, alig vártam, hogy végre kipróbálhassam a Megváltónak hitt csodaszert. Otthon vettem csak észre, hogy a doboz alján elmosódott szavatossági idő alapján már csak néhány napig használható. Visszamentem a patikába, ahol – már nemcsak a nátha miatt – elakadtak a szavaim. Értetlenkedve mutatom a orrspray dobozát a gyógyszerésznek. Ő értetlenkedve néz vissza rám. Tényleg nem értette, mi a problémám. Utolsó erőmmel sikerült kinyögni: ez a hét végén lejár. Igen – felelte rezignáltan a patikus, majd – mint valamiféle kegyelemdöfést, hozzátette: ezért adjuk akciósan (1690 helyett 1290 forintért). Egy másik gyógyszertárban megvettem egy Friss orrspray-t. Igaz, teljes áron, de abban a boldog és biztos tudatban, hogy – ha túlélem a mostani náthát – legközelebb is használhatom majd. Akár több év múlva is.”

Egy dühös (és náthás) olvasónktól érkezett levélből idéztük e sorokat, aki egyrészt óvatosságra akarta inteni sorstársait, akik eddig vakon megbíztak a patikákban és a patikusokban, másrészt kíváncsi volt arra, hogy vajon csak ő az ügybuzgó, avagy tényleg porszem került a tökéletesnek hitt gépezetbe.

Utánajártunk. És megdöbbentünk. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a gyógyszertárakban bevált gyakorlat a régi készítmények akciózása. Alapvetően egyetlen dologban van különbség patika és patika között; az, hogy jól látható helyen kiplakátozzák az árengedményt és annak okát, avagy jótékony homály fedi a leértékelést és annak indokát. 

Mint az az egyik belvárosi gyógyszertárban kifüggesztett hirdetésből kiderül, a hamarosan lejáró, akciós termékek között szemcsepp, gyerek vitamin, koleszterinszínt-csökkentő, körömgomba elleni stift és cukorbetegek számára ajánlott készítmény (!) is található. Van olyan, amelyik 30, és van olyan, amelyik 60 darabos, mint ahogy az is tudható, hogy az akcióban szereplő krémek és cseppek sem néhány napra elegendő adagot tartalmaznak.

„Aggályos”. Mindössze így kommentálta először a gyógyszertárak szabályos és törvényes működéséért is felelős Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) illetékese az akciózást. Kitartó faggatózásunknak engedve kifejtette, mit is ért az alatt, hogy „aggályos” az úgymond „közeli lejáratos termékek” leértékelt árusítása. Na jó, a „kifejtés” erős túlzás, a nem túlságosan szószátyár Illetékes annyit mondott: „szabályos, de etikailag kifogásolható”.

Aligha lettünk okosabbak. Annyit azonban kezdtük sejteni, hogy itt valami nincs rendben. Tovább érdeklődtünk. Találtunk egy gyógyszerészt. A neve elhallgatását kérte, cserében közérthető módon elmagyarázta a lényeget. Ez viszont igencsak „ütősre” sikeredett. Megtudtuk, hogy a lejárati időn belül legfeljebb 5 százalékkal csökkenhet a hatóanyag mértéke, vagyis a készítmény hatása. A lejárati idő után viszont nemcsak a hatás drasztikus csökkenésével kell számolni, hanem azzal is, hogy a lejárt szavatosságú gyógyszer mellékhatásai akár meghatványozódhatnak, sőt, ezek az orvosságok kifejezetten ártalmassá válhatnak. A tabletták és kapszulák esetében (ide tartoznak a vitaminok, avagy a táplálékkiegészítők) a legnagyobb kockázatot a segédanyagok és a bevonatok bomlása jelenti, amely miatt a régi patikaszerek mérgezőek lehetnek. Vannak olyan készítmények (cseppek, oldatok, kenőcsök), amelyek esetében a szavatossági idő elmúltát követően mérgező bomlástermékek (baktériumok, gombák) keletkezhetnek. Megpróbáltuk elképzelni, mit jelenthet ez például egy szemcsepp esetében. Kötőhártya-gyulladást. És ez csak a kezdet...

"Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek címkéjéről és betegtájékoztatójáról szóló 30/2005. (VIII. 2.) EüM rendelet 2. § (2) bekezdés h) pontja szerint a gyógyszer csomagolásán magyar nyelven fel kell tüntetni a lejárati időt (év/hónap). A gyógyszerek lejárati ideje az a felhasználhatósági idő, amelynek végéig kizárólag a minőségi követelményekben rögzített határértékeken belül változva, megőrzi a gyógyszer a fizikai, a kémiai, a mikrobiológiai és biofarmáciai tulajdonságait, vagyis minőségét, hatékonyságát és relatíve ártalmatlanságát”

                                                       Forrás: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság)

No de kanyarodjunk vissza az Illetékes által elmondottakhoz! Nézzük meg közelebbről, mit is jelenthet a gyakorlatban az, hogy szabályos ezeknek a „last minute” orvosságoknak az árusítása, mi több, akcióban való reklámozása? A jelenleg hatályos előírások alapján a patikus akkor jár el az előírásoknak megfelelően, ha úgy expediálja (vagyis kiadja) a készítményt, hogy biztos benne; a Vevő a szavatossági időn belül biztonsággal (nagy eséllyel) el- és felhasználja azt. Ez a szabály konkrétan nem kevesebbet vár a gyógyszerészektől, mint hogy rendre azt feltételezze a Vevőről (betegről), hogy az öngyilkosság sajátos formáját választva, néhány nap alatt beveszi az amúgy két hónapra csomagolt adag vitamint, megissza a teljes üveg hashajtót, avagy egy nagy levegővel gondosan felszippantja mind a tíz milliliternyi orrcseppet. Ha ugyanis mindezt nem feltételezné a patikus, akkor üzembiztosan szabálytalanul járna el…

Úgy tűnik, hatóság és hatóság nem egyformán ítéli meg és el a gyógyszerek szavatossági idejével való operálást. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) egyértelműen fogalmaz: „…Közeli lejáratú, netán már lejárt felhasználhatósági idejű gyógyszer értékesítése esetén a vásárló a lakóhelye, vagy az üzlet címe szerinti, elsőfokú fogyasztóvédelmi hatáskörben eljárni tudó Kormányhivatalhoz élhet bejelentéssel, ugyanis bizonyos esetekben ez a tevékenység tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak is minősülhet.”

Ami pedig a gyógyszerész etikát illeti (mert hogy ilyen is van): fő szabály, hogy a jogszerűség és az etikusság korántsem sziámi ikrek, viszonylag jól megvannak önmagukban, egymástól függetlenül is. Jelen esetben tehát attól, mert a patikus „szabályosan” akciózik, még nem jelenti azt, hogy etikusan jár el, amikor a jóhiszemű Kedves Vevőre (betegre) rásózza a hamarosan mérgezővé reinkarnálódó gyógyszert.

És most tegyünk egy kis kitérőt a betegjogok világába! Ideje tisztázni, hogy a gyógyszertár, mint olyan, nem egy hagyományos kereskedelmi egység, hanem – akármilyen furcsa is – egészségügyi szolgáltató, ha úgy tetszik, egészségügyi intézmény. És mivel ez így van, a betegjogok betartása itt is illendő, mi több, kötelezően elvárt.

Hogy mennyire nem vagyunk ezzel tisztában, jól példázza az az összegzés, amely szerint a betegjogokat kivont szablyával védelmező Integrált Jogvédelmi Szolgálathoz (leánykori nevén OBDK) csak nagyon ritkán érkezett bejelentés vagy panasz gyógyszerészi gondozással összefüggésben. Ez minden bizonnyal nem azt jelenti, hogy a patikákban soha, semmikor, semmilyen jogsértés nem történik. Az agilis köztisztviselők sejthettek valamit, amikor plakátkampányt indítottak azért, hogy a nép egyszerű gyermeke is tisztában legyen azzal, milyen (beteg)jogokat érvényesíthet a gyógyszertárban.

http://www.ijsz.hu/UserFiles/b3_poster_obdk_gyogyszer_press_0503_clean.pdf

Mindenféle jogászkodás mellőzésével – és a teljesség igénye nélkül – röviden a lényeg: amikor úgy vásárlunk régi készítményt, hogy nem is tudunk a termék „hamarosan lejáró” mivoltáról, bizony több betegjog is nyolc napon túl gyógyuló sérülést kénytelen elszenvedni. A kereskedelmi szempontokat előtérbe helyező patikus kapásból elmulasztja a gyógyszereléssel kapcsolatos tájékoztatást, ezzel pedig a gyógyszerészi gondozással összefüggő jogaink sem bírnak érvényesülni.

És ha még valakiben maradtak kétségek, ajánljuk figyelmébe a Gyógyszerészi Eskü idevonatkozó részét:

„Mi magyar gyógyszerészek az egészség védelmét és a betegek gyógyulását mindenek elé helyezzük. A hozzánk fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével nem élünk vissza. (…) Mint a gyógyító munka részesei, ismereteinket csakis embertársaink egészségének védelmére és helyreállítására fordítjuk…”

Tehát Kedves Gyógyulók! Azt tanácsoljuk, hogy változtassanak a gyógyszervásárlási szokásaikon, és ezentúl ne csak a tejföl vagy a párizsi, hanem a hashajtó lejárati dátumát is vizslassák alaposan a vásárlás helyszínén! Lehet, hogy lassúbb, biztos, hogy drágább, de garantáltabb lesz a gyógyulás.

Szinte meghatódtunk, amikor nyilvánosságra került, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 18 millió forintért szerződött egy pszichológiai szolgáltatóval azért, hogy szakemberek segítsék a tárca szervezetfejlesztési céljainak megvalósítását. Aztán tovább olvastuk a szerződést - már amit közzé tettek - és ledermedtünk: Rorschach-tesztet munkahelyen?

Szép dolog, ha a munkahelyi vezetők pénzt (főleg pénzt), erőt és időt nem kímélve garantálni akarják, hogy az alkalmazottak jó helyen legyenek és jól érezzék magukat. Nincs okunk kételkedni abban, hogy az Emmi vezetését is csak a jószándék vezérelte, amikor megbízott egy pszichológiai szolgáltatót http://pszichoszamoca.hu/ hogy segítse a szervezetfejlesztési céljaik megvalósítását. Ám mielőtt törölgetni kezdtük volna a meghatottságtól bepárásodott szemeinket a szokatlan jóság láttán, belénk nyilallt a kérdés: voltaképpen mit is akar megtudni az Emmi vezetése a munkavállalókról?

Mert hogy a Rorschach (vagy ahogy szakmai körökben becézik, a "Ro") nem egy könnyű, tavaszi, női magazinos "haeztkitöltöd" típusú teszt, hanem a terapeuták legerősebb mankója, sokak szerint maga a nehéz tüzérség, a Mindent Látó, azaz a pszichológusok röntgenje.

És akkor most jöjjön egy kis tudományoskodás! A tintapacás teszt eredetileg nem lélektani elemzés céljaira készült, sőt, semmilyen konkrét célja nem volt, hanem Hermann Rorschach képzőművész kedvenc gyermekkori szokásának egyik produktuma. A kis Hermann ugyanis nagyon szeretett tintapacákat maszatolni. Végül is 1921-ben megszületett a "nagy mű", amelyre a pszichológusok úgy vetődtek rá, mint az éhes vadak a könnyű prédára. Voltak olyan "ortodox Freudisták", akik rögeszmésen állították (és állítják mindmáig), ezzel a teszttel minden, de minden elfojtott tudattartalom és ügyesen titkolt személyiségjegy kiderül, tehát semmi nem marad rejtve!

Az eljárás egyébként nem az egyetlen, csupán egyike (na jó, a "best off") az úgynevezett projektív teszteknek. Ezek azok a tesztek, amikor a terapeuta megkérdezi a vizsgálati személytől, hogy "mit lát a képen?". És a lelkes vizsgálati személy elereszti a fantáziáját és addig-addig sorolja a különböző "látomásait", amíg a szigorú terapeuta végre elégedett mosollyal hátra nem dől a fotelban.

Folytatva az okoskodást: a projektív tesztek - az analitikus szemléletű klinikusok meggyőződése szerint legalábbis - a legalkalmasabb módszer arra, hogy az illető "színt valljon". A gyanútlan alany az absztrakt ábrákba kivetíti (projektálja) lelke sötét bugyrainak tartalmát. A Rorschach-teszt aprólékosan feltárja a személyiséget, különös hangsúllyal a patológiás (beteges) jegyekre (ide értve az átlagostól eltérő szexuális orientációt is).

A terapeutának nincs más dolga, mint szorgosan lejegyzetelni, mit lát bele a pacába a paciens, majd hóna alá csapni a jegyzőkönyvet, végül az otthona csendes magányában kiértékelni, értelmezni azt. Ekkor a pszichológus elkezdi aprólékosan "visszafejteni" a válaszokat, akárcsak a nagymama az elméretezett kötött pulcsit. És a terapeuta látni kezdi a tutit, a személyiség rejtett titkait. Látni kezdi. Még akkor is, ha nincs is mit látni.

Ahogy az szakmai berkekben dukál, a tintapacák kapcsán is igen jelentős vita bontakozott ki, amely mindmáig is tart, hol kisebb, hol nagyobb hullámokat vetve. A kritikusok legfőbb érve, hogy - mint azt számtalan vizsgálat alátámasztotta - a teszt értékelése és értelmezése is erősen szubjektív, így még barokkos túlzással sem nevezhető univerzálisan megbízható pszichometriai eszköznek. Még akkor sem, ha a viták dacára a klinikusok több mint 82 százaléka rendszeresen használja és vakon bízik benne (az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint).

No de térjünk vissza az Emmihez és a tintapacás szervezetfejlesztéshez! A fentiek alapján immár nyilvánvalónak tűnik, hogy a Rorschach-teszt nem az a tipikus munkapszichológiai eljárás. Írott és íratlan szabály, hogy egy munkahelyen csak és kizárólag olyan teszteket és más pszichometriai eszközöket használhatnak, amelyek az adott munkakör betöltéséhez való alkalmasságot (avagy alkalmatlanságot) megállapítja. Ám ne legyünk igazságtalanok! Főként úgy ne, hogy nem tudjuk pontosan, az Emmi-nél voltaképp' milyen célokra is használják a tintapacás tesztekből nyert eredményeket. És itt van az a bizonyos eb elhantolva!

Eresszük el a fantáziánkat! Tételezzük fel, hogy az a minisztérium, amelynek még a neve is emberi, kizárólag humanisztikus, felebaráti célok által vezérelve vetette be a pszichológusok csodafegyverét, a vállról indítható Rorschach-tesztet! Bizonyára csak tudni akarták az Emmi jó vezetői, hogy az alkalmazottak jól érzik-e magukat a munkahelyükön, a beosztásukban, avagy netán valami másra, többre vágynak. Legyünk mi is jók és higgyük el (legalábbis tegyünk egy próbát), hogy mindenki mindenkinek csakis jót akart. Na jó, azt viszonylag nehéz keresztényi jó cselekedetként értelmezni, hogy a tesztelés kicsit sem elhanyagolandó "melléktermékeként" a tesztelésbe bevont 46 minisztériumi vezető és a 261 alkalmazott egyikéről-másikáról kiderültek olyan dolgok, amelyekről egyrészt maga az érintett sem tud, másrészt ha tud, gondosan titkolta. Mindeddig.

És vajon mihez kezd a jó munkáltató a kapott eredményekkel? Változatlanul maradjunk jóhiszeműek! Higgyük el, hogy semmit. A jegyzőkönyveket elégeti, ledarálja és végső soron még az emlékét is elfelejti annak, hogy valaha valakik valakikkel teszteltek a környékükön. Mert ez volna az egyetlen szabályos eljárás. Máskülönben nem kevesebbről van szó, mint "érzékeny személyes adatokkal való visszaélésről". A Rorschach-tesztből nyert információk kezelésére ugyanis speciális szabályok vonatkoznak. Olyan szabályok, amelyek többségének alapját történetesen pont az a Bagdy Emőke fektette le egykoron, akinek cége szerződött az Emmi-vel. Azt pedig már végképp ne akarjuk értelmezni, hogy vajon milyen összefüggések lehetnek a szerződés hátterében. Bizonyára csak fatális véletlen, hogy éppen a Parlament asztalán várja jobb sorsát az a Pszichológus Kamara megalapítását célzó törvénytervezet, amelynek egyik megfogalmazója és legfőbb lobbistája az Emmi-szerződés egyik kedvezményezettje, Bagdy Emőke lánya és cégtársa, Császár Noémi, a beterjesztő pedig (na ki?) az Emmi. No de ez egy másik történet...

Maradjunk a tényeknél! Óvatos becslések szerint évente átlagosan 6-7 millió Rorschach-tesztet végeznek világszerte. Az Emmi szerződés jóvoltából kis hazánk az eminensek közé pacázta be magát. Ha másért nem, hát ezért megérte...És őszintén reméljük, hogy más célja nem volt az Emmi-nek ezzel a sajátos szervezetfejlesztési módszerrel...